Az én gyermekkoromBohács Zoltán2009-03-23 Hozzászólások: 14 Olvasva: 1057 Értékeld a horgászcikket 
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Alapjában véve Tiszai gyerek vagyok, igaz, 4 éves koromban a szüleim azt gondolták,a nagyváros vonzás körzete,több lehetőséget tartogat nekünk majd,mint a falusi élet. Szó se róla tartogat, de nem a horgászás terén! Az azért nem vitás, mi, akik a Tiszát csak egyszer megláttuk és megszerettük, nekünk a víz a Tisza marad! Emlékszem, amikor a sógorral,(mert falun mindenki mindenkinek sógora) először bringáztunk végig a gáton, és hozzáértő módon magyarázta,”ez a kubik kisfiam, itt mindenkinek van hal”! Talán még fel sem fogtam akkor, mi is a horgászat, a halfogás öröme, de a természet szépsége, lüktetése megérintett! Éreztem az illatokat a levegőben, éreztem, hogy jó helyen járok. Apám már 4-5 éves koromban ki vitt minket horgászni, de ezekre az időkre nem emlékszem. Apámnak akkor a halfogás, egyenlő fogalom volt az ebéddel, vacsorával! Emlékei szerint, akkor még bármivel lehetett halat fogni, a kérdés csak az volt mennyi idő van rá? Más idők voltak, nem ismerték a napijegyet, a területit, mindenkié volt a víz a hal, és mindenkié volt az árvíz is, a munka is,a szegénység is! Miután a nagyváros mellé költöztünk, csak a nyári szünidő maradt, amit a Tisza melletti kis szülőfalunkban tölthettünk, de azt az elejétől a végéig. Nem jelentettünk mi nyűgöt senkinek, testvéremmel és unokaöcsémmel bejártuk az egész környéket, a földeket,a kiserdőket,a csatornákat, mi nem tudtunk nyugton lenni,még az ebédet is számtalanszor elfelejtettük! Egy hely volt ahová nem mehettünk egyedül, a Tiszapart! És persze gyerekként ezt akartuk a legjobban. Alig vártuk a „sógort” hogy hazaérjen a TSZ.-ből, lógtunk a nyakán, könyörögtünk neki, vigyen ki az élőre! Ha megenyhült, mindig előre szólt,”este kimegyünk fiúk, készüljetek” Egésznap gilisztát túrtunk a Ganéból, csalihalat fogtunk a Süllőnek a közeli csatornából, főztük a kukoricát lelkesen. Összeraktuk az egyébként mindig bekészített botokat, persze nem kellett sokat szerelni a viziakác botokon,meg a prafadugós szerelékeken. Eljött az este,a dinamókat bekapcsoltuk,és elindultunk az élőre! Szinte szó nélkül tekertük le a fél órás utat, mindenkiben ott volt az izgalom, csak a gumik sercegtek, ahogyan a kavicsos úton tekertünk kifelé. Néha-néha az úszok koppantak az akácbotnak,vagy a kishalak pocsolását hallottuk a bádogvödörből. Végre felderengett a gát sziluettje, ahogy felértünk, lágy, friss szellő érintett meg minket! „jól van nincsenek a helyemen” mondta, és élesen lefordult a gátról, mi követtük halkan mintha titokban kellene itt lennünk! Egy nádnyiladéknál „landoltunk”, és mire utolértük már elnyelte a nádfal. Óvatosan szinte félve léptünk utána. „na fiúk itt maradunk” A keskeny nyiladék kiszélesedett,és négyünk számára viszonylag kényelmes helyet takart be a gát felől! Előttünk a víz,s benne a halak,mi pedig tele vágyakkal, álmokkal! Meggyőződésünk volt, hogy, itt ma mindenki halat fog! Csendesen, bedobáltunk, ki-ki a maga tuti csaliját tette a horogra! Ő már nagy horgásznak számított, volt kétrészes üvegbotja, s hozzá peremfutó orsója,de maga kalapálta az ólmokat,és sárból gyúrta a kapásjelzőt,ha éppen pihenni akart! Mert egyébként az ujjbegye jelzett, ha volt valami. Halszeletet tett fel,és hanyagul csak úgy maga elé dobta. Kisvártatva, hatalmasat vágott hátra a bottal, mi fel sem eszméltünk, mire kitekerte a Süllőt. Gyönyörű volt, s mi irigyek! Nem kellett már se giliszta, se kukorica, mi is szelettel horgásztunk magunk előtt, várva a nagy kapást, de nem jött semmi, vagyis nem tudtuk megfogni! Azon az éjjel még két süllőt fogott, mi lehajtott fejjel, ugyanolyan némán, s szó nélkül tekertünk hazafelé, mint ahogyan mentünk! Keserűek voltunk, de mindenki azt gondolta, majd legközelebb! A reggel túl késő volt, az ebéd meg túl korán, így a vájogház oldalánál tanakodtunk hogyan tovább? Próbáljuk meg a Dög Tiszát! Ott nagy halak vannak, nincs túl messze, és még észre sem veszik, hogy megléptünk,hiszen egy irányban volt a csatornával! A csatornára egyedül mehettünk, nem mintha a néhol 3 méteres vizű csatornába, nem lehetett volna belefulladni. Legendás Amurokról, hatalmas nyurgapontyokról szóltak a történetek, melyeket a „féllábú” Laci bácsi mesélt,a falusi kocsma előtt,ahová mi jaffázni és csattos bambizni jártunk. Laci bácsi a kocsma előtt ivott, nem fárasztotta magát a bemenetellel, hiszen a sors korán kerekes székbe kényszerítette. Megrögzött Tiszai horgász volt, bár amíg nem láttam, fogalmam nem volt hogyan tud csónakba szállni, és akkoriban még benzinmotor nem lévén neki, egyedül evezni, pakolni. Egy Pannóniából átalakított háromkerekű motorral járt ki, rém büdösen füstölt, ha a szél nem fújt, még órákig éreztük hajnali indulását. Ő mesélte, hogy mielőtt a nagy árvíz volt,a holtág nem volt zárva,így a nagy halak bejártak pihenni,vermelni,és lakmározni is. A nap izgalommal telt, alig vártuk az estét, majd a reggelt. A fedő sztori a csatornai peca volt, de vittünk ennivalót, mondván „mindig délben jön a jó hal” ne kelljen hazajönni. Persze ma már tudom, hogy ez volt a jel, amiből keresztmamám rögtön levágta hogy, valami nem stimmel. Felpattantunk a bringákra és irány kifelé. Jó nyolc kilométer volt a holtág, mire kiértünk, igencsak kimelegedtünk,nem hiába már a nap is bőven fent járt. Amikor beértünk a holtág hatalmas fái közé,örömmel láttuk hogy,sehol egy lélek,a falusiak „sárízűnek” tartották a halat,de minket ez nem érdekelt,így gyorsan, helyet sem keresve, neki is láttunk a pecának. Ki-ki bevettette tuti csaliját,kenyér vagy málégombócot,gilisztát,kukoricát,sőt az előző esti paprikáskrumpli-nokedli párosból is akadt. Laci bácsi szerint az a jó Amurra. Jól eldugott Holtág révén,nem voltak kialakított helyek,ki hogyan érkezett, úgy csinált helyet,s addig maradt amíg a szúnyogok engedték. Nappal még csak-csak elviselhető volt, de ahogy esteledett,már nem lehetett bírni velük! Egyszer a sógorral voltunk kint éjszakára,de éjfél körül már visítva menekültünk a makadám útig,ki a holtág kiserdőjéből. A fiúkkal rendkívüli napot zártunk,vagyis zártunk volna,de egy ismerős hangra lettünk figyelmesek. A fák közül, egy bugyi kék háromkerekű Pannónia bukkant elő, aminek felettébb örültünk, amúgy is szerettük volna Laci bácsit kérdőre vonni,hol is vannak a kapitális Amurok? Mivel nekünk néhány cigánykárászon és törpeharcsán kívül nemigen jött semmi, de legalább azok becsületes méretűek voltak. Már megjelenésekor feltűnt hogy cucc nélkül jött,először nem is értettük miért,majd mikor leállította benzintemetőjét,igencsak hangosan kezdte: „Eszti mamátok az egész faluban titeket keres,engem küldött ki utánatok,hátha itt vagytok”. A jókedv és nyugalom szikrája sem látszott már rajtunk,lebuktunk,és ez fájni fog! Félve,de mégis sietve tekertünk a motor előtt,bár inkább haza se mentünk volna! Nem a pofonoktól féltünk,azt volt időnk megszokni,hanem attól hogy lőttek a következő néhány pecának! „Se csatorna,se dög Tisza,se kubik,se semmi” hangzott a mondat a szigorú szájból!Keresztmama nem viccelt ő betartotta,csak akkor tudtunk meglépni,ha a magtárba ment,vagy a tejet vitte a csarnokba.A sógor hazajött,csak mosolygott,tudta hogy ő a mi emberünk,néhány nap után látva kínlódásunkat,mondta „kiviszem a fiúkat herét vágni”! A here föld a kubik mellett volt,s mi örömmel mentünk gyűjteni….. És ez így ment évekig,minden nyáron. Aztán felnőttünk,a kisiskolás évek tovaszálltak,mindenki elfoglalt lett,kereste a kenyerét. Én apámékkal jártam nyaranta dolgozni, hogy kiegészítsem a családi kasszát. Eltelt vagy 15 év mire rossz híreket kaptunk a család ottmaradt feléről. Muszájból mentünk újra a vidékre,temetni a mamát, s közben a Tisza-part, a Holtág, s a csatornák élete sem javult. Azok az emlékek, melyek ifjúkorom, s talán egész életem meghatározták,már csak bennünk él, bennünk akik akkor gyerekek voltunk. Azóta többször is jártam arra felé, a csatornát „megette” a nád,a holtág már a múlté,elhanyagolt,víz is alig akad benne, a régi kubik már egyben van Tiszával,a gátra csak engedéllyel lehet menni. Pompás csónakkikötőt csináltak belőle,aki megfizeti annak….. Laci bácsi már az égi vizeken tanítja a fiatalokat, hogyan is kell horgászni. A sógor a válás után eltűnt, senki sem tudja mi van vele. |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Hozzászólások:
Írd meg a véleményed: |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Hozzászólás írásához vagy a cikk értékeléséhez be kell jelentkezned. Még nem vagy tag? Regisztrálj! |
|
|
| Itt vagyok: Haltartó.hu >> Horgászcikkek, horgászírások >> Az én gyermekkorom >> | 2012. május 18, péntek, Erik |
| Haltartó.hu |
 |
| Friss napló hozzászólások |
|
| Online felhasználók |
| Kakuk Róbert Róbert, Kelemen László, Kredenc ., Trencsényi Tibor + 25 vendég. |
| Legújabb tagunk |
| Nemes Tibor |
|
| Legfrissebb verseny |
| Csőhídi tusa 2012 Szervező: Williem Időpont: 2012. május 19., SZOMBAT Helyszín: Csepeli Csőh ... Részletek ... Összes verseny ... |
|
| Szavazás |
|
| Friss fórum hozzászólások |
|
 Napkelte: |
5:04 |
 Napnyugta: |
20:17 |
Klassz kis életút a fiatalságból!