Az öreg harcsája

"Szürke, párától nedves hajnal volt, ahogy lassan lépegetett kedvenc folyója felé. Már nem ment úgy a járás, mint régen. Izmai ernyedtek, csontjai kopottak, szeme sem a régi. Az idő! Hiába no, az idő! - mormogta bajsza alatt miközben megállva sajgó térdét masszírozta. De ma menni kell. Nemsokára karácsony és minden évben tőle kapja fia a halat az ünnepi asztalra. Régóta így megy már.

Emlékeiben megelevenednek a régmúlt évek, amikor kéz a kézben sétáltak a folyó partján apa és fia. Akkor a folyóról és lakóiról mesélt a tágra nyílt szemű apróságnak. Később megtanította a keszegfogásra, a folyó szeszélyes kedvének ismeretére és hát ahogy nőtt úgy a halak elkészítésének módjára. A harcsapörkölt. Valahogy azt az ételt tudta igazán jól elkészíteni. Ez volt a fia kedvence is.

Ott a folyónál, nem messze innen a beszakadt partoldalnál mindig hallotta rabolni a halat. Nagy bedőlt fák ágai, mint karmok meredtek ki a vízből alul rejtekhelyet adva a vizek lakóinak. Oda igyekezett, hátha horogra tudja csalni a bajszost. Már elvermelhetett a koma, de talán még eszik. Kiérve a partra lassú léptekkel haladt a kanyarulat felé. Odaérve döbbenten látta, hogy megint beszakadt egy darab a partból Szép darabot haraptál ki, fene a jódolgodat! Hát nem nyugszó' te sem?- korholta a folyót, mely egykedvűen némán sietett a maga útján. A lassan folyó víz felszínén itt ott hirtelen örvények jelentek meg majd a víz sodrásával lassan tovahaladva eltűntek a szürkeségben. A víz most nyugodtnak tűnt. Az öreg megállt a bedőlt partoldalnál és szemei az akadós, düttest keresték. Fene esne beléd, most nehezebben érem el az akadóst, nem tudtál várni kicsit a rombolásoddal. Mér kő' mindig legénykedned! Szuszogva ereszkedett le a meredek partoldalon, meg- megcsúszva a nedves talajon. Óvatosan közelítette meg a helyet a keskeny, csúszós mederszélen. No, itt jó lesz. Kezébe vette a horgászbotot és egy tenyeres kárászt tűzött a horogra. Óvatosan egyensúlyozva dobta a horgot a kimeredező ágak közé. A nagy ólom megtartotta vízközt, a halat mely időnként szabadulni akarván, neki-nekiiramodott. Ilyenkor az úszó szinte majd eltűnt a lassú forgóban.

Lassan teltek a percek, órák a nap erőtlenül próbált áttörni a ködös, párás levegőn. Valahol egy távoli faluban megszólalt a harang. A harang hangja ünnepélyesen úszott a nagy csendben. Nyugalom és csend honolt a tájon. Nézte a bot spiccét melyet időnként a sodrás vagy épp a megiramodni akaró tenyeres csalihal meg-megbillentette."Körbe nézett.A vízen számtalan apró hordalék úszott, vitte a víz,-ki tudja hol lesz a végállomása?-Egy kacsapár- nem messze tőle, kereste kutatta az ehető élelmet,le-lebukva a zavaros víz alá.Nemigazán vették figyelembe az Öreget,el voltak a maguk dolgával foglalva. Nehezen múlt az idő, úszó egykedvűen állt,néha-néha bebillent,és újra beállt,mikor ráúszott valami a tömör testére. Elővette, ütött-kopott bicskáját,és az otthon már előre elkészített reggelire való t.-két szelet kenyeret,kolbászt rakott be.

Neki állt falatozni. Nézte a vizet,az úszóját,a lassú víznek a folyását.-Bedobott egy kenyérhéjszeletet maga elé. Nézte ahogy szépen lassan tova úszik,a kacsapár felé. Felfigyeltek ők is a nem mindennapi falatokra,nemsokára az Öreg előtt voltak,várták izgatottan a következőt!

Na, itt van! bedobott még egy darabot.- Ti is kaptok karácsonyra valami finomat!-mormolta halkan. Ahogy nézegette őket, rápillantott az úszójára, furcsán imbolygott ide-oda, mintha menekülni akart volna a kis hal valami elől!Izgalom töltötte el,feszülten figyelte,mi lehet,mi történhet lent a zavaros vízben. Ebben a pillanatban eltűnt az úszó, és húzta valami lentről a halát- zsinórral együtt!Kezébe vette a régi parafanyelű botját és egy nagyot suhintott oldalra.

Rögtön meg is érkezett a válasz alulról!elemi erővel húzta az öreget,és a botját a víz felé. Felállva követi a bot ívét,közbe megcsúszva a síkos parton bokáig belemerül a vízbe. Kinyitni a féket!-ki nyitni a féket azonnal!- szuszogta az Öreg. Végre sikerült! Lassan beáll az ideális kontaktus a bot és a hal között, valahol a folyó mélyében húzza a zsinórt!Ráerősít az orsó fékjére.-Nehezen, de csak megállítja.-beúszott a folyómederbe!-nehéz lesz, onnan kivenni morogja az Öreg. Nem is vette észre hogy bakancsával a zavaros –koszos vízben, állva fárassza a halát. Hajlik a sok horgászatott megélt bot a kezében,lassan lopja a zsinórt vissza a dobra.

Keményen dolgozik,lihegve tekeri,adja a zsinórt- húzza-a halát,nehezen tartja már a botot.Egy burványt lát nem messze tőle!egy forgást jobbra majd balra,rázza a nagy fejét a harcsa!-mert harcsa ez bizony a javából!Megdobbant az Öreg szíve,nem látja pontosan mekkora is lehet,de az erejéből ítélve talán a legnagyobb amit idáig fogott.Újból letör a mélybe,és mintha lefeküdt volna az iszapba.-gondolja az Öreg-mert a hal nem mozdul.

Húzza,pengeti a zsinórt,hátha feltudja emelni onnan!Nagy nehezen újra elindul  utolsó erejét összeszedve rángatja,forgatja kiakarja köpni azt a furcsa idegen dolgot ami a szájába akadt. Öreg is elkészült az erejével,fázik a lába,ruhája is vizes- reszket már a hidegtől. Itt van már a parttól nem messze a harcsa, kb 2 méterre csapkodja a vizet,meg-meg ugrik, de már nem nagyon van benne erő. Csévéli a zsinórt- nyálkás már minden,és végre itt van előtte a nagy bajszos!Mindketten elkészültek az erejükkel.

Apró szemével belenéz az Öreg szemébe! Hát te vagy akkor!!!!?és- egymásra néznek. Körülbelül 25 kg saccolja a halát.

 Nézi az Öreg a méltóságos szép nagy harcsáját Mindketten szótlanul ülnek-fekszenek a vízpart sáros vizes latyakos partján.

Valami átfut az Öreg horgász agyán, nehezen feltápászkodik, kiszedi a horgát a harcsa nagy szájából és visszaengedi a part előtt levő szürkés-fekete vízbe.

A harcsa pár másodpercig fekszik még fáradt szemében mintha egy köszönet lapulna, csap a farkával egy nagyot, és fáradtan eltűnik a folyó éltető vízében.

Hozzászólás írásához vagy a cikk értékeléséhez be kell jelentkezned. Még nem vagy tag? Regisztrálj!